2013. január 7., hétfő

DXN Radio

Ha át akarod élni a DXN üzletépítés hangulatát, kapcsold be a hangszóród!


Interjúk, beszélgetések, sikeres hálózatépítőkkel, vezetőkkel a DXN-ről és az MLM-ről! dxnradio

2013. január 2., szerda

Spirulina platensis

Közismert tény, hogy a NASA űrhajósai Spirulina algákból előállított készítményeket is fogyasztottak, melyeknek táplálkozási és gyógyászati értékeit igen sokoldalúan tárták fel. Ma úgy vélik a kutatók, hogy az algák a jövőben a mostaninál is jelentősebb és szélesebb körben ismert gyógyhatású táplálékokká fognak válni, és ezek egyike a Spirulina platensis.

A Spirulina az összes olyan tápanyagot tartalmazza, melyre az emberi szervezetnek szüksége van. Ezek bármelyikéből kialakuló hiány veszélyeztetné a szervezet megfelelő működését. Már elérhető néhány szakértők által értékelt tudományos publikáció arról, hogy a Spirulina képes gátolni a vírusok szaporodását, megerősíteni mind a sejt- mind az immunrendszert, valamint képes visszafordítani és gátolni a rákot.
Spirulina tabletta

 

2012. december 29., szombat

Boldog új esztendőt kívánunk, és sok sikert 2013-ra!


Alig van már pár nap ebből az évből. És ilyenkor itt az idő, hogy olyan újévi fogadalmon törd a fejed, amit meg is tartasz és tényleg előre lendíti az életed! Javasolom, hogy Te is fogadj meg valamit idén szilveszterkor. Fogadd meg, hogy 2013. egy igazán sikeres éved lesz! És a következő évben, tegyél is meg ezért mindent!

Ami a sikeres üzletedhez szükséges online mlm és DXN terén, rám biztosan számíthatsz!
Jövőre találkozunk!

2012. december 28., péntek

A DXN Europe Kft. központi ügyfélszolgálatának ünnepi nyitva tartása

2012.12.28. (péntek) nyitva tartás: 9:00-17:00
2012.12.29. (szombat) nyitva tartás: 9:00-13:00

2012.12.30-2013. január 1. közt a központi ügyfélszolgálat zárva tart!
Nyitás: 2013. január 2-án!

2012. december 15., szombat

The 4th Anniversary and Business Building Seminar of DXN Europe


 
Budapest Congress Center
1. Jagelló road, Budapest 1123
2nd March 2013., Saturday

Lecturers:
László Kócsó Double Crown Diamond
Osler G. Sto. Tomas Executive double Crown diamond
Budiman Salim Crown Ambassador
Lajos Mocsai The team builder - head coach

The Performers:
Quantum XXL
Ildikó Keresztes
Fecó Balázs
Hani Dér
Panna Böczkös
Viktor Király
Kefír
Tibor Csordás
Fight Club band
http://dxn.dxnnet.com