2012. december 9., vasárnap

Mi is az MLM ?


Sokan nincsenek tisztában vele, mi is az MLM ?

Pedig életünk szinte csak MLM !
Hogyan választ az ember általában fodrászt, autószerelőt, bármilyen szakmunkást, milyen filmet néz meg, stb.?
Ajánlja az ismerős, a szomszéd, a család, a barát.

A különbség csak annyi, hogy  ezért az ajánlásért itt fizet a cég !

Ügynökösködésnek, házalásnak, termékek emberekre történő ráerőszakolásának, beszervezésnek, és egyéb más, sokszor furcsa dolgoknak gondolják az MLM-et.

  Ezekhez pedig az MLM-nek semmi köze.

Egy MLM-mel foglalkozó ember munkája mindössze annyi, hogy:

1. Fogyaszt, használ termékeket, illetve igénybe vesz szolgáltatásokat.
2. A termékek vagy szolgáltatások használatával pozitív tapasztalatokat szerez.

Például egy egészséges termékekkel foglalkozó cég által nyújtott termékek fogyasztásával jobb lesz a közérzete,  javul az egészsége, stb.

3. Ez a személy (nevezzük „A” személynek), ezután ezeket a pozitív tapasztalatait megosztja másokkal („B” emberekkel).

4. Így ezzel egy IGÉNYT teremt meg „B” emberekben ugyanezen termékek vagy szolgáltatások iránt.

5. Az „A” személy dolga csak annyi, hogy megmutassa, hol és hogyan tudnak hozzájutni „B” személyek azokhoz a termékekhez, illetve szolgáltatásokhoz, amikre igényük támadt.

6. Mindezt azért, hogy „B” személyeknek is személyes pozitív tapasztalatai, öröme származzon belőlük.

Az MLM ennyi, se több, se kevesebb !

2012. december 5., szerda

Nyilvános termék és üzleti bemutatók

Nyilvános bemutató Kecskeméten!

Időpont:
2012. december 07. (péntek) 18:00
Helyszín:

DXN Service Center Kecskemét
6000 Kecskemét, Vágó u. 11.
Szervező:
Zana Imre
Telefon: +36 30 581-2989
E-mail: kecskemet@dxn.hu

Előadó:
Kócsó László DCD

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Nyilvános bemutató Ostoroson!

Időpont:
2012. december 10. (hétfő) 17.00
Helyszín:

Ostoros ( Eger ) Közösségi Ház
3326 Ostoros, Kossuth Lajos u.
Szervező. Kiss Béláné
Tel. 06 30 9674 412
E-mail kiss.belane.eva@citromail.hu

Előadó: Kiss Béláné Éva

Nyilvános bemutató Pécsen!

Időpont:
2012. december 10. (hétfő) 18:00
Helyszín:

Corso Hotel Pécs****
7626 Pécs, Koller u. 8.
Előadó:
Kócsó László DCD

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Nyilvános DXN Bemutató Bécsben

Időpont:
2012. december 11. (kedd) 18.30
Helyszín:

Bécs Service Center
1220 Wien, Kagraner Platz 9/a
Előadó: Nakowitsch Eszter ESD

Kapcsolat:
Nakowitsch Eszter ESD
Telefon: 069917108273
E-mail: wien@dxneurope.eu

Nyilvános bemutató Kecskeméten!

Időpont:
2012. december 11. (kedd) 18:00
Helyszín:

DXN Service Center Kecskemét
6000 Kecskemét, Vágó u. 11.
Szervező:
Zana Imre
Telefon: +36 30 581-2989
E-mail: kecskemet@dxn.hu

Előadó:
Tamás László SD

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Nyilvános bemutató Szegeden!

Időpont:
2012. december 12. (szerda) 18:00
Helyszín:

Új DXN Service Center
6724 Szeged, Eszperantó u. 5.
Előadó:
Máté Ildikó ESD

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Nyilvános bemutató minden szerdán!

Időpont:
2012. december 12. (szerda) 18:00
Helyszín:

DXN Europe központi iroda
1081 Budapest, Rákóczi út 63.
Előadó: Specht József DD

Nyilvános DXN Tájékoztató Szlovákiában, Zselízben

Időpont:
2012. december 14. (péntek) 17:00
Helyszín:

Bowling bar, Pension Eden
Želiezovce, Poštová 20.
A tájékoztatót magyarul, szlovák tolmácsolással tartjuk.

Előadó:
Specht József és Vali DD

Szervező:
Maria Koncalova ESSD

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Nyilvános bemutató Kecskeméten!

Időpont:
2012. december 15. (szombat) 16:00
Helyszín:

DXN Service Center Kecskemét
6000 Kecskemét, Vágó u. 11.
Szervező:
Zana Imre
Telefon: +36 30 581-2989
E-mail: kecskemet@dxn.hu

Előadó:
Kócsó László DCD

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Nyilvános bemutató Ostoroson!

Időpont:
2012. december 17. (hétfő) 17.00
Helyszín:

Ostoros ( Eger ) Közösségi Ház
3326 Ostoros, Kossuth Lajos u.
Szervező. Kiss Béláné
Tel. 06 30 9674 412
E-mail kiss.belane.eva@citromail.hu

Előadó: Kiss Béláné Éva

2012. november 29., csütörtök

DSN Global Magazin

A DSN Global Magazin különszáma végre megérkezett!

A Direct Selling News, az MLM szakma legelismertebb, cégfüggetlen, angol nyelvű szaklapja, minden évben összeállítja a Top100 MLM vállalkozás listáját.

Már a magazinba bekerülni is nagy szó, de a DXN a 2011. évi teljesítménye alapján, 12 helyet javítva a 28. helyen található.

A magazin hasznos és nélkülözhetetlen segédeszköz, főként ha nemzetközi üzletben gondolkodsz. Törzsvásárlói ára csak 1.800 Ft! Megrendelhető és megvásárolható a központi irodában és a Service Centerekben.





2012. november 24., szombat

Jane Yau Ganoterapeuta Európai programja


Időpont óra Helyszín Bővebb információ
November 25. vasárnap    13:00   Németország, Frankfurt,
 Saalbau  Ronneburg
 Ms. Ulrike Cintron Telefon: +491777386395 
November 26. hétfő  17:00  Görögország,
 Cosmos Building
 Mr. Bargiotis Telefon: +306980460616
November 28. szerda  17:00  Görögország
 Hotel Titania
 Mr. Bargiotis Telefon: +306980460616
November 30. péntek  18:00  Bulgária, Szófia
 Hotel Expo Best Western
 Ms. Dimitrina Telefon: +359888309010
December 2. vasárnap  15:00  Csehország, Brno
 Hotel Avanti
 Ms. Gabriela Telefon: +420608948381
December 3. hétfő  17:00  Csehország, Prága
 Top Hotel
 Ms. Gabriela Telefon: +420608948381
December 4. kedd  18:00  Szlovákia, Pozsony
 DXN Office
 Ms. Zuzana Telefon: +421948702983
December 5. szerda  17:00  Lengyelország, Tychy
 Centrum Balbina, Barona 30 
 Mr. Tadeusz Telefon: +48509636335
December 6. csütörtök  17:00  Szlovákia, Pozsony
 DXN Office
 Ms. Zuzana Telefon: +421948702983
December 7. péntek  17:00  Szlovákia, Zvolen
 Hotel Poľana
 Ms. Zuzana Telefon: +421948702983
December 8. szombat  Magyarország, Budapest 
 Hotel Novotel
December 9. vasárnap  14:00  Austria, Bécs
 Kagraner Platz 9/a
 Ms. Eszter Telefon: +4369917108273

2012. november 22., csütörtök

2012. november 19., hétfő

DXN Dubai jutalom utazás 2012

Ezen a fantasztikus utazáson az európai DXN tagok vettek részt rajta.
Ha szeretnél Te is egy ilyen ingyen jutalom utazáson részt venni, Gyere Velünk Malajziába! Minden olyan magyarországi és romániai DXN tag, aki teljesíti a feltételeket a 2012 november 1.- 2013 aug. 31 közötti időszakban az részt vehet 1 fővel a DXN 20. születésnapi rendezvényén egy 4 napos malajziai utazáson 2013 novemberében. Ha szeretnéd, még egy mostani gyors starttal is el tudod érni! Részletek itt

 

2012. november 9., péntek

2012. december 8. szombat – DXN üzletépítő szeminárium!

Ha nagy és sikeres üzletet akarsz építeni, akkor nem hiányozhatsz erről a rendezvényről Te sem!

A program (11:00 - 17:00 óráig):
Legyél Te is olyan jó, mint a DXN vállalkozás!

A sikernek ára van, melyet meg kell fizetni. Hogyan legyél jobb, hogyan építs nagyobb üzletet és mit csinálj másképp december 08.-tól, hogy Te is élvezhesd az MLM adta szabadságot 1-2 éven belül.

Czérna Szabolcs
Triple Diamond

Szabolcs  4 éve találkozott a DXN üzlettel. Először jó hobbinak találta, majd első malajziai útjuk után dinamikusan kezdte el építeni hálózatát.  8 hónap alatt lett gyémánt, majd azután párjával Tündivel megerősítve 2 és fél év alatt Tripla Gyémánt szintet értek el. Ma az egyik legjobb példák arra, hogy az erős és pontos célok, ha munkával társulnak az eredmény nem marad el. Csapatukkal lendületesen haladnak vágyaik felé, de tudják egyedül a tettek nem hazudnak. A többi csak illúzió.
 ....

Én hogyan kezdtem el?

Ez az egyik téma, ami mindenkit érdekel. A DXN sikeres gyémánt szintű üzletépítői a legkülönbözőbb háttérrel, múlttal, motivációval érkeztek az üzletbe. Megkértük közülük néhányat, hogy mondják el, ők hogyan kezdték. Mik voltak az első érzéseik, tapasztalataik, kudarcaik, sikereik.

Akik mindezt most megosztják veled:
Bartalová Zuzana
Dr. Göbl Józsefné Gyöngyi

Vízváriné Pokovai Anikó
A DXN termékek szerepe egy magasabb életminőség elérésében.

Dr. Asma Munir
Orvos, egészségügyi tréner, előadó

Harminc éve tevékenykedik egészségügyi területen. Az orvosi diplomája mellett további két diplomáját, a művészetek területén szerezte. Összesen 8 különböző mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó központ vezetője volt több országban: Ausztráliában, Pakisztánban, Bahreinben és az Egyesült Arab Emirátusokban. Több mint 300 előadást tartott 17 országban az Egészségtudatosság és az önsegítés egy jobb élet érdekében témákban. Kutatásai között szerepel: A Ganoderma hatása az élő rendes és rendellenes sejtekre, A ganoterápia hatása a Thalassemias gyermekekre, Bármilyen gyógymód vagy javulás a retinitis pigmentosa-ban (a farkas vakság egyik fő okozója) szenvedő betegeknek ganoterápiával.
A kifogások és nemek kezelése, az ár megvédése.

Tonk Emil
Magyar Marketing Szövetség alelnöke, nemzetközi marketing szakközgazdász.

Szakterülete az üzleti kommunikáció, ezen belül az üzleti kommunikáció személyhez kötődő formái, így elsősorban tárgyalási, kommunikációs, értékesítési és prezentációs technikák gyakorlatának tanítása.

Felkért előadója üzleti és gazdasági ismereteket oktató felsőfokú intézményeknek, - így a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája, az European Business School, a Szolnoki Gazdasági Főiskola a Nyugat-Magyarországi Egyetem tárgyalástechnika, értékesítés technika tantárgyakban.































































































A program része az elismerések átadása a kvalifikált munkatársak számára!

10:00 órától 10:45-ig vezetõi találkozó!
A vezetői találkozót Kócsó László DCD tartja.
A vezetői találkozón a részvétel feltétele: Gyémánt szint minimum 5000 PV novemberi forgalommal vagy minimum 10 fővel részvétel az üzletépítő szemináriumon az alsó vonalból.

A helyszín:
Hotel Novotel Budapest Centrum, 1088 Budapest, VIII. ker. Rákóczi út 43-45. 

Jegyvásárlás:
2012. november 24-ig kedvezményesen a szponzorodnál, a központi irodában személyesen, illetve előre utalással (DXN Europe Kft. OTP Bank 11743033-29901467-00000000) 3500 Ft helyett 2500Ft.
November 25-től a szponzorodnál, a központi irodában vagy a helyszínen 3500 Ft.

Kérünk benneteket, hogy az üzletépítő szemináriumon, az alkalomhoz illő öltözékben jelenjetek meg.

10 év alatti gyermekek az üzletépítő szemináriumot nem látogathatják. Köszönjük megértéseteket!

Résztvevőknek a rendezvényen kép- és/vagy hangfelvételt készíteni csak a szervezők kifejezett, írásbeli engedélye birtokában lehetséges, minden más esetben tilos!

A rendezvény területén a szervezők írásbeli engedélye nélkül tilos bármiféle kereskedelmi vagy reklámtevékenységet folytatni!

Találkozunk december 8-án!

2012. november 5., hétfő

Gyere Velünk a DXN-el ingyen Malajziába!

Minden olyan magyarországi és romániai DXN tag, aki teljesíti az alábbi feltételeket a 2012 november 1.- 2013 aug. 31 közötti időszakban az részt vehet 1 fővel a DXN 20. születésnapi rendezvényén egy 4 napos malajziai utazáson 2013 novemberében.




A részvételi feltételek:


1. Mind a 10 hónapban 300 személyes PV forgalom.

2. 2012 november 1. után csatlakozott közvetlen vonalakból létrehozott "gyémánt üzlet" azaz legalább 6 új Star Agent vonal 2013 augusztus 31.-ig bezárólag.

3. Minimálisan 40000 kumulált új csoport PV.

4. Minimálisan 100 fős hálózat a 6 új vonalban.

A 2012. november 01. után csatlakozók számára is lehetséges a részvétel, az alábbi feltételekkel:

1. A csatlakozása hónapjában és azt követően minden hónapban (2013. augusztus 31-ig) 300 személyes PV forgalom.

2. Csatlakozását követően létrehozott "gyémánt üzlet" azaz legalább 6 új Star Agent vonal 2013 augusztus 31.-ig bezárólag.

3. Minimálisan 40000 kumulált új csoport PV, ebből minimum 3000 személyes PV forgalom.

4. Minimálisan 100 fős hálózat a 6 új vonalban.
Egyéb feltételek:
2012. november 1. után szponzorált és létrehozott új forgalom kerülhet csak beszámításra. Amennyiben a kvalifikálni akaró DXN tag kvalifikációra számított hálózatában egy vagy több alsó vonal is kvalifikál az utazásra az ő forgalmuk nem számít bele a 40000 kumulált új csoport PV-be. Ez esetben a kvalifikált alsó vonalaktól függetlenül szükséges 30000 kumulált új csoport PV.

A kvalifikációhoz kizárólag a magyarországi és romániai PV forgalom kerül beszámításra.
Az utazás nem átruházható kivéve, ha olyan DXN tag kvalifikál, aki teljesíti a DXN ITSI feltételeit is (ebben az esetben is kizárólag közvetlen családtagjára ruházhatja át az utazás jogát).

2012. november 4., vasárnap

Ősz és tél egészségesen! DXN patika.

40 fokos lzzal fekszel betegen?

Az utóbbi időben elterjedő influenza járványok közeledtével indokoltnak tartom, hogy felhívjam a figyelmet szervezetünk védekezőképességének erősítésére. Arra a felelősségre is amivel tartozunk családunk idős, és gyermek tagjai felé, kismamák felé és természetesen magunk felé is! Azzal, hogy megismertem a DXN termékeit információ hordozóvá is váltam, olyan emberré, aki tudhat és ismerhet olyan természetes hatékony megoldásokat, amelyek megkönnyíthetik emberek életét. Lehetőséget adhatok, hogy gyógyszerek és betegségek nélkül vészeljék át ezt a borongós őszi téli influenzás időszakot. Most még el lehet talán dönteni, hogy ezen a télen megint gyógyszerekre vagy inkább megelőzésre akarod költeni a pénzt? Mert ugyebár aki sajnálja a pénzt az egészség megőrzésére az nem számol a betegségek költségeivel!

DXN tagként a Ganoderma, Spirulina és Cordyceps gyógynövények elérhetők a legjobb és legtisztább minőségben és legjobb ár-érték arányban! Tudjuk vannak olcsóbb kommersz készítmények is de ezeknél az árral egyetemben a hatóanyag tartalom is alacsonyabb. Hatásfokúk messze a DXN termékei alatt vannak!

Ha tehát fontos Önnek, Neked a saját és környezeted egészsége akkor már most kezd el a szükséges lépéseket megtenni nem amikor már 40 fokos lázzal fekszel betegen!

Amit mindenkinek szednie kellene egész télen az minimum 5 tabletta Spirulina, 2 kapszula GL és RG és 1 kapszula Cordyceps, és természetesen sok folyadék, Gano tea, Spica tea, és a kedvenc kávé! A torok karbantartására, és köhögés torokfájás ellen pedig a Zhi Mint cukorka szopogatása erősen javalt!

Bízom benne, hogy sokan megfogadják a tanácsom és tavasszal sok jó bizonyságot fogunk hallani az influenza mentes egészséges téli időszakról!